Nagyváradi blogja

Nagyvárad közigazgatási ügyeit a városi főispán – a századfordulón dr. Beöthy László – mint kormányhatósági megbízott ellenőrzése s felügyelete mellett a városi törvényhatósági képviselő-testület és a városi tisztikarból alakított közgyűlés intézte. A törvényhatósági képviselő-testület tagjai a virilistákból, azaz a legtöbb adót befizető polgárokból és a választott képviselőkből álltak. A századfordulón a képviselők száma 124 volt, fele-fele arányban virilisták és választottak.

A közgyűlés tagjait a főbb tisztségviselők alkották: a polgármester (aki a főispán akadályoztatása esetén a közgyűlésen elnökölt), a főjegyző (aki egyben helyettes polgármester volt), az aljegyző, a rendőrfőkapitány, a főügyész, a főpénztárnok, az adópénztárnok, a városi főmérnök, a főorvos, a főszámvevő, a tanácsnokok, a levéltárnok, az árvaszéki elnök és ülnök, az aljegyzők és az alszámvevők. A tisztségviselőket a közgyűlés választotta hat évre.

Létezett még a törvényhatósági bizottság szervezete is az alábbi bizottságokkal: jogügyi, pénzügyi és gazdasági, szépítési és közlekedési, közegészségügyi, vízvezetéki, csatornázási és világítási, villamosmű-felügyelői, községi iskolaszéki, iparoktatási, alsó fokú kereskedelmi iskolai, színügyi, vámkezelést ellenőrző, közigazgatási, központi választmányi, kijelölő bizottsági, igazoló választmányi, bíráló választmányi, számonkérőszéki, a bort ellenőrző, ipartanácsi, a nyugdíj, illetve a városi árvaház igazgatói választmányi, a gyermekkórház igazgatói választmányi, a temető felügyelői, a Csesztivó-alapítvány felügyelői. E bizottságokban a törvényhatósági tagok vettek részt, akiket a köznyelv városatyáknak nevezett.
A város polgármestere a századfordulón dr. Bulyovszky József volt, akit az 1897-ben nyugalomba vonult Sall Ferenc helyett választottak. Bulyovszky városfejlesztési koncepciója különbözött az őt megelőző polgármesterétől. Először 1899-ben, majd 1900-ban is nagy összegű bankhitelt vett fel a városi beruházások finanszírozására. Az ő rövid vezetése alatt kezdődött el a város fejlődése, amely később Rimler Károly polgármester ideje alatt teljesedett ki.

Sajnálatos, hogy Bulyovszky 1900-ban sokszor hosszasan betegeskedett, emiatt többször is kénytelen volt szabadságra menni. Ilyenkor Komlóssy József gazdasági tanácsos helyettesítette mint tiszteletbeli főjegyző, aki meglepő módon a szeptember 13-i törvényhatósági közgyűlésen kevesebb szavazatot kapott, mint Rimler Károly főkapitány, így az utóbbi lett a város főjegyzője, egyben polgármester-helyettese. A város főkapitánya Gerő Ármin lett.

Bulyovszky József hosszas betegeskedése után csak október 9-én foglalta el a hivatalát, elnökölt a tanácsüléseken, és részt vett a színház ünnepi megnyitóján is. Egészségi állapotában azonban végleges javulás nem következett be, mivel 1901-ben is helyettesíteni kellett. Ekkor már a főjegyzői állásában megerősített Rimler Károlyt bízták meg ezzel, aki 1901 júniusától már mint helyettes polgármester vezette a város ügyeit, mígnem 1902. március 20-án hivatalosan is megválasztották a betegsége miatt visszavonult Bulyovszky helyébe.

Választott polgár, díszpolgár
Az 1900-as esztendő egyik jeles eseménye egy díszpolgári cím odaítélése volt. „A nagyváradi 1. sz. káptalan nagyérdemű fejét: Vinkler József vál. püsp. nagyprépostot Nagyvárad város törvényhatósági bizottsága egyhangú lelkesedéssel választotta díszpolgárává, elismerésül, hálájául azon kifogyhatatlan emberbaráti jótékonyságnak, amely az illusztris főpap életét oly áldássá tette és teszi. A díszpolgári oklevelet húsvét másodnapján (április 16-án – sz. m.) nyújtja át a polgármester vezetése alatt a törvényhatóság 15 tagja.” – adta hírül a Tiszántúl 1900. április 12-i száma.

Egy nappal a díszoklevél átadása előtt visszatért e témára a római katolikus egyház lapja. A cikkből többek között megtudható, hogy: „A remekművű oklevél drága fehér szattyán albumba van kötve. A külső részen kék és aranyos bronz ékítmény, Nagyvárad város címere. A tábla belső része fehér moir-selyem” .

Azt már mondani sem kell, hogy a Tiszántúl bő teret szánt az esemény ismertetésének. De talán ennél érdekesebb, hogy mióta is adtak Nagyváradon az arra érdemes személyiségeknek díszpolgári címet. A XIX. század elején Hoványi Lajos és Bende Péter javaslatára először a „választott polgár” cím adományozásáról döntöttek Nagyváradon. Egyedül csak Beöthy Ödön Bihar megyei főispánt tisztelték meg ezzel a címmel. A forradalom és szabadságharc után a város vezetősége nem találta eléggé előkelőnek a „választott” címet, helyette a díszpolgár elnevezést javasolták. A cím odaítélésének célja az volt, hogy: „minél több tekintélyes férfit a megtiszteltetések vagy kitüntetések révén a várossal közelebbi kapocsba hozzanak”. 1851 és 1859 között tizenöten részesültek ebben a kitüntetésben, egy kormányszéki tanácsos, egy kerületi főispán, több katonatiszt. Mind olyan személyek, akiknek neve kihullott az idő rostáján, kivéve talán a Csorba János polgármesterét, aki 1854-ben kapta meg a díszpolgári címet.

Mivel a díszpolgári címet az abszolutizmus kora szülöttének tekintették, 1861-ben már tiszteleti képviselő-testületi tagsággal tüntettek ki 12 személyiséget, jobbára egyházfőket. A kitüntetettek közöttük volt Arany János is. Egy év múlva, 1862-ben ismét visszatértek a díszpolgári címhez. Ezzel tisztelték meg 1900-ban Vinkler József nagyprépostot is. Előtte még öt személyiség kapta meg a díszpolgárságot.

Racionális takarékosság
Végezetül egy kis gazdasági visszatekintés. Tanulságos összehasonlítani a XXI. század első évtizedének végére kirobbant pénzügyi válság nyomán foganatosított megszorító intézkedéseket a Bulyovszky József polgármestersége alatti közigazgatás racionalizálásával. Mint látni fogjuk a Takarékoskodás a városházán című cikkből, a célok és a módszerek egészen mások voltak, mint a jó száz év elteltével foganatosított intézkedéseké: „Szándéka a kormánynak ezzel egyrészt az, hogy a fölösleges tisztviselői állásokat beszüntesse és a felszabadult javadalmazásokat a meglévő tisztviselők fizetésének emelésére fordítsa. Másrészt, hogy az ügymenet egyszerűsítése által a közigazgatás menetét folyékonyabbá, ezzel a közönségnek hasznosabbá, tehát végeredményben a közjóra nézve eredményesebbé tegye.”